Az első írásos nyomok a neolitikus időszakra (kb. 8000-3000 i.e.) nyúlnak vissza, amikor az ókori civilizációk, mint az egyiptomiak és rómaiak, már aktívan alkalmazták ezt az anyagot.
A bőr kikészítése egy összetett folyamat, amely a következő lépésekből állt: az állat leölése után a bőrt először gondosan leválasztották, ügyelve a sérülések elkerülésére. Ezt követően vízben áztatták, hogy megszabaduljanak a hús- és zsírmaradványoktól. A következő lépés a bőr csersavval való kezelése volt, amelyet természetes forrásokból, például fák kérgéből nyertek.
Miután a bőrt előkészítették, szárították, hogy megakadályozzák a penészedést, majd olajjal vagy viasszal kezelték, hogy rugalmasságot és vízlepergető képességet nyújtsanak neki.
Az évszázadok során a technikák jelentős változáson mentek keresztül. A középkorban a bőr előállítása bonyolultabbá vált, és a 19. századra a gépesítés új lehetőségeket teremtett, így a marhabőr kárpitozás egyre elérhetőbbé vált a széles közönség számára. Ma a marhabőr továbbra is népszerű választás a bútorokhoz, ötvözve a klasszikus hagyományokat a modern technológiával.
A megrendelő hölgy kérése alapján ez a minimálisan antikolt marhabőr került a bútorra, amely bőr -annak ellenére, hogy hatásában rendkívül maszkulin- a bútorra kerülve tökéletesen belesimult a kifejezetten családias, meleg környezetbe. A modern kárpitozási technikát követve az elhasználódott szivacsot lecseréltük, a bútort pedig díszszegekkel ékesítettük.
