A bútorművészet történetében vannak olyan formák és részletek, amelyek nem csupán díszítőelemek, hanem egy korszak gondolkodásmódját és ízlését fejezik ki. Ilyen a cabriole láb, amely a mozgás eleganciáját örökíti meg fába faragva, és ilyen a geometrikus mintájú kárpit, amely a rend és harmónia esztétikáját szövi bele a mindennapi tárgyakba. E két motívum különböző korokban született, mégis gyakran találkoznak ugyanazon a széken vagy karfán, mintha a forma és a textúra finom párbeszédet folytatnának egymással.
A cabriole láb a 18. század elején jelent meg Franciaországban, a régence és a korai rokokó időszakában, nagyjából 1715 és 1730 között. A szó a francia cabriole kifejezésből ered, amely ugrást, szökellést jelent – és ez a mozdulat rejlik a formájában is. A láb térdnél domború, bokánál visszahajló, mintha a bútor épp táncolni készülne. Ez a fajta ív a mozgás szépségét idézi, az emberi test arányait és természetes dinamizmusát követi.
A forma első mesterei közé tartozott André-Charles Boulle, XIV. Lajos udvari asztalosa, aki a barokk díszítettségből indult ki, de már egy kecsesebb, élőbb formavilágot teremtett. A cabriole láb hamar elterjedt egész Európában: Angliában Thomas Chippendale emelte tökélyre, a Queen Anne és Chippendale stílusú bútorok meghatározó elemévé téve. Ezeken a lábakon gyakran megjelent az állatkarom vagy a gömb végződés, amely még inkább hangsúlyozta a mozgás illúzióját.
A 18. század végére, a klasszicizmus és később a biedermeier kor megjelenésével a forma egyszerűsödött. A díszítések eltűntek, de a hajlított, emberi mozdulatot idéző vonal megmaradt.
A mozgás finomságát hordozó lábhoz jól illeszkedik a rendet és a harmóniát képviselő geometrikus szövetminta. Ezek bútorkárpiton való megjelenése igazán a 18–19. században vált jellemzővé. A francia Lyon selyemszövő mesterei fejlesztették tökélyre a kis ismétlődő minták technikáját, amelyek damaszt és brokát formájában díszítették a rokokó és klasszicista bútorokat.
A biedermeier korszak idején, 1815 és 1848 között, a díszítés visszafogottabb lett, a színek világosabbak, a minták szabályosabbak. A kárpitok apró rombuszokkal, négyzetekkel vagy stilizált virágokkal ismétlődtek, szimmetrikus rendben. A geometrikus motívum ebben az időszakban már nem csupán dekoráció volt, hanem egyfajta világnézet: a racionalitás, a mértéktartás és az otthonos harmónia megtestesítője.
E jól arányolt biedermeier szék lábának formája a mozgásra, az életre utal, míg a szövet mintája a rendet és az állandóságot sugározza. Ma, amikor a kortárs design újra felfedezi a klasszikus formákat, e két motívum ismét aktuális: a hajlított fa és a szabályos minta találkozása továbbra is a harmónia és a mozdulat eleganciáját ünnepli.
A fa részeket asztalos kollégám ragasztotta újra, a hiányzó furnérokat pótolta, illetve a felületeket politúrozta. Hagyományos módszerrel kárpitoztam a székeket és a karosszékeket is és az ügyfelem által választott kárpittal lett beboritva az ülőfelület.
