Fekete István
Vissza Vissza

A kárpitozás folyamata

Alapvetően hagyományos és modern kárpitozási technikát különböztetünk meg. A modern kárpitozási technika alapját a hagyományos technika képezi.

A kettő közötti különbség az, hogy a folyamat modern változata a hagyományoshoz képest elhagy bizonyos folyamatokat illetve eltér anyagaiban vagy felhasznált eszközeiben.

Hagyományos kárpitozás

Bontás

Lehet, hogy alapvetésnek tűnik, hogy megfelelő minőségű kárpitozás nem létezik bontás nélkül, de egyáltalán nem az!

Sok frissen kárpitozott bútort hoznak hozzám utólagos javításra, újrakárpitozásra, csak mert elmaradt a kárpitozás legalapvetőbb folyamata, a bontás.

Különösen fontos, hogy a folyamat során az elbontott kárpitozott felületek belsejében lévő rugókat “megmentsük”, letisztítsuk, mert a bútor felújítása során visszakerülnek eredeti helyükre.

Bútorkeret ellenőrzés

A stabilitás érdekében nagyon fontos látni, hogy milyen állapotban van a bútor szerkezete, igényel-e pótlást, ragasztást vagy egyéb javítást.

Ha ez elmarad, a bútor szerkezetét sem tudjuk kellőképp megerősíteni. Enélkül a bútor egyensúlyát vesztheti és alkalmatlan lesz a bútorra nehezedő súly egyenletes eloszlatására.

Hevederezés

Az ellenőrzött bútorkeretre felfeszítjük és szegekkel rögzítjük a lenhevedereket, amely az ülőfelület alapját, stabilitását adja.

Rugókötözés

A megtisztított rugókat dresszírozzuk. Ez egy kézzel végzett alakítási technikát jelöl (ellentétes irányú, alsó-felső csavarás), amellyel a korábbi használat során eltorzult, ellaposodott rugókat visszaállítjuk eredeti formájukra.

A rugók végét a könnyű rögzíthetőség érdekében kissé meghajlítjuk, majd len spárgával levarrjuk a keretre felfeszített hevederhez.

Ezt követően egy speciális vastagságú len zsineggel a bútor rendeltetésétől függően, adott - centiméter - magasságban lekötjük a rugókat a kerethez.

Ez a magasság az adott bútor típusától függően rendkívül változó. Ez adja a majdani felület formájának alapját.

Rugóvászon

A rugóvászon egy sűrű szövésű, kifejezetten kárpitozási célokra használt szövet. Ezzel fedjük le a formázott rugózatot, melyet hozzávarrunk a vászonhoz és szögekkel rögzítünk a bútorkerethez.

A rúgóvászon tetejére kerül a tömőanyag.

Alappárnázás

Elkészítjük a bútor ülőfelületének alapját, ez az úgynevezett alappárnázás: a tömőanyagot (afrik) eloszlatjuk a rugóvásznon körülbelül 4-5 centiméter magasan.

Az így kapott felületet len formavászonnal borítjuk; lenspárgával a rugóvászonhoz varrjuk és további szögekkel a bútorkerethez rögzítjük.

Utolsó mozzanatként a bútor alakjához igazodva varrással formázzuk meg az éleket és a sarkokat. Ezt a technikát nevezzük garnírozásnak.

Felsőpárnázás azaz pikírozás

Ez azt jelenti, hogy lószőr és pamut vatta segítségével egy újabb, körülbelül 2-3 centiméter vastag felületet képezünk az alappárnán, melyet fehér molinóvászonnal borítunk és hozzávarrjuk a formavászonhoz.

Behúzás és díszítés

A behúzás a szakzsargonban azt jelenti, hogy a kiválasztott szövetet felvisszük a felsőpárnázott részre és szegekkel vagy kapcsokkal rögzítjük azt a bútorkerethez.

Egy mintás szövetnél mindig figyeljünk a minták arányára és azok szimmetriájára a bútor ülőfelületein!

Igazítsuk úgy, hogy az anyag szélei illeszkedjenek egymáshoz. Különösen nagyobb bútor esetében ügyeljünk arra, hogy a szöveten lévő motívumok folytatólagosan simuljanak egymásba a felsőpárnázott részen.

Ezt követően kárpitos-nyelven tisztázzuk vagyis díszítjük a széleket bortni (számtalan anyagból készült és végtelen mennyiségű színben kapható díszítő szalag), díszszegek vagy szegezőzsinór segítségével.

Alsó zárás

A folyamat utolsó mozzanataként a feje tetejére állítjuk a bútort és az ülés nyitott alsó részét fehér vászonnal borítjuk. A vászonnal eltakarhatjuk a még látszó részeket és egyben óvjuk is a bútort a padlóról felszálló portól és egyéb szennyeződésektől.

Modern kárpitozás

Hasonlóan a hagyományos technikához a modern kárpitozás folyamata is a bontással és a bútorkeret ellenőrzésével indul.

Az eltérések az ülőfelület tartószerkezetének kialakításával kezdődnek.

  • A tartószerkezet készülhet a már fentiekben leírt hevederezéssel, (nylon vagy gumi hevederből) de készülhet fából is, amelynek során az ülőfelülettel azonos formájú és méretű rétegelt falemezt vágunk ki.

  • Erre kerül a rugózat. A hagyományos kárpitozással ellentétben nem a régi rugókat hasznosítjuk.

    Ez esetben új, méretre vágott, összefüggő rugótestet, úgynevezett bonell-rugókat használunk és azokat szögekkel rögzítjük a falemezre vagy a hevederekhez varrjuk.

  • A rugótestet teljes egészében tüsnemezzel, közismertebb nevén filccel borítjuk. Használatának célja, hogy megakadályozza a következő réteg, a szivacs rugók közé szorulását.

  • A tüsnemez tetejére ragasztással szivacsot dolgozunk fel, gondosan ügyelve arra, hogy kövessük a bútorkeret ívét, formáját.

    A szivacs fajtája mindig a megrendelő kényelmi igényétől és a bútor rendeltetésétől függ, ennek megfelelően lehet habszivacs vagy habgumi.

  • A szivacs tetejére flízvatta kerül. A flízvatta bevonat egyrészt komfort, másrészt praktikai szempontokat szolgál, hiszen ez biztosítja a későbbi kényelmet és egyben megakadályozza, hogy a kárpit a szivacshoz tapadjon.

Ezt követően a modern kárpitozási folyamat további részei megegyeznek a hagyományos kárpitozási technikával.